2010. augusztus 19., csütörtök

Hazautazás;

Reggel negyed nyolckor indultunk a házból, mert a vonat már 7:43-kor indult Nizzaba. Az állomáson először nem sikerült az automatából jegyet venni, nem fogadta el a pénzt. Többet is kipróbáltunk, de egyik se. Már kicsit féltünk, hogy lekéssük a vonatot (és akkor a repülőt is..) Végül odamentünk a jegypénztárhoz, és sikerült megvenni a jegyeket. Hamar ott voltunk Nizzaban, a vonatból a tengerre láttunk ki, és a Plage Malat is sikerült észrevennünk egy pillanatra. Az állomásról a reptérre mentünk, becsekkoltunk, körülnéztünk még egyszer, és már szálltunk is be. A repülőn Lilla mellett ültem, apáék három sorral hátrébb. Megint kaptunk csokit, meg italt. Bécsben több mint négy óránk volt a busz indulásáig. Bementünk a Billaba vettünk pár dolgot, meg a Duty Freebe aztán leültünk..Én aludtam egy kicsit, bár elég kényelmetlen volt a fém székeken apára támaszkodva aludni. Kissé kitört a nyakam és elzsibbadt a lábam. Felébredtem, vettünk egy lattet a mekiben, és anyával megittuk. Kimentünk megnézni a buszt, de elkezdett esni az eső így hát vissza kellett menni a fedett részre. Kinéztem egy kicsit és pont láttam, hogy jön. Felpakoltuk a csomagokat, felszálltunk, néztünk filmet (volt egy kis tv a buszon:)) és olyan 7 fele megérkeztünk a Népligetbe.

Lilla, repülőn bajszot növesztett :-D
Felhők fölött;

2010. augusztus 16., hétfő

Az utolsó Plage;

Már tegnap elhatároztuk, hogy az utolsó napunkat a Plage Malan fogjuk eltölteni mert szerintünk az a legszebb és legtisztább vizű strand és viszonylag közel is van. Búvárkodni is nagyon jól lehet, ezért vittünk is felszerelést meg minden. Átöltöztünk a strandon a kis fülkékben és mentünk is a partra. Még nem volt senki pedig olyan 10 körül már odaértünk, és akkor tették le a napozó ágyakat. Most nem fújt annyira a szél mint tegnap Nizzaban, sőt egyáltalán nem fújt. Viszont a hullámok most is nagyok voltak és a part is kisebb volt mint kedden. Én mentem be először, elég hideg volt a víz, meg koszos (még nem tisztították ki) úgy hogy ki is jöttem. Apával meg Lillával átmentünk az étterem felőli oldalra ott megpróbáltunk bemenni de még mindig hideg volt a víz, és a hullámok is elég nagyok voltak. Úgy hogy visszamentünk anyához és elkezdtük napozni..megint. Lilla épített egy gátat a hullámok ellen, nagy köveket hordott egy kupacba. Elfoglalta magát..én is segítettem neki, meg már mások is hordták nekünk a köveket.:-D Nem bírtam tovább ezért bementem a vízbe a matraccal. Még bemenni csak csak be tudtam valahogy, ráfeküdtem kényelmesen a matracra, elhelyezkedtem, ringatóztam az akkor még viszonylag kicsi hullámokon. De már jöttem kifele, amikor hátrafordultam és megláttam magam mögött a 'cunami' nagyságú hullámot. Lepörgött előttem a 13 évnyi életem, és akkor lecsapott rám. Neki ütődtem a köveknek, a víz teljesen elsodort. A matrac kiment alólam már teljesen reménytelennek találtam a helyzetet még vissza is húzott egyszer a hullám, megint lemerültem. Na mondom ezt már nem élem túl.. Anya és apa is felpattantak a parton, kerestek a vízben, de látták hogy már jövök ki szerencsére épségben. :-) Ez az élmény se vette el a kedvemet a további fürdőzéstől, még vagy háromszor bementem hullám fürdőzni és még párszor ugyan úgy felborítottak a hatalmas hullámok. Összeszámolva kemény három halál közeli élményem volt ma a hullámok között. Lilla ezek után már nem mert a vízbe jönni csak a szélére. Feltámadt a szél, és mi már csak a partról figyeltük a sok embert akik a hatalmas hullámokban elmerülnek. Egészen a törölközőnkig felcsaptak, pedig elég messze voltunk a víztől és már a kövekből épített gát sem védett semmit. Hazafele megint a tenger partján jöttünk, csináltunk képeket, és még egyszer utoljára gyönyörködtünk a látványban. Vacsira a Pizza Boutiqueból hoztunk két pizzát, egy négy sajtosat és egy calzone-t. Utána már csak a takarítás és a pakolászás volt hátra.

Plage Mala bejáratánál;
Pont jött a hullám! (még a félkész védő fal);

Sziklán a tenger fölött;És a családi kép :-);

2010. augusztus 15., vasárnap

Nizza, a Francia Riviéra legszebb része;

A föci könyvben olvastam ezt mindig. És most már biztos vagyok benne. A tenger gyönyörű kék,a beláthatatlan hosszúságú partot végig pálmafák borítják. Szinte mindig tömeg van, ahogy most is az volt. A buszállomásra a 100-as busz vitt minket, onnan gyalogoltunk az Óváros felé. Itt is kis hangulatos utcák fogadtak minket. Azt terveztük, hogy előbb felmegyünk a hegyre, mert onnan a legszebb a kilátás egész Nizzára, fel is mentünk. Leültünk, néztük a tengert, apa geoládát keresett (ami csak később, de meglett) képeket csináltunk, és egy kicsit ettünk. Lillával már alig vártuk, hogy fürödhessünk a tengerben, úgy hogy le is jöttünk a hegyről és egyenesen a strand felé vettük az irányt. Nagyon sokan voltak, de találtunk egy kis helyet ahova le tudtuk teríteni a törölközőket és a gyékényt. Mentünk öltözni, és akkor vettük észre hogy a parton lévő őrök sípoltak a bent fürdő emberekre, és ki kellett jönniük. Gondoltuk hogy azért mert iszonyatosan fújt a szél, és nagyok voltak a hullámok. Hát igen, ezért. Azért átvettük a fürdőruhát, reménykedtünk benne, hogy eláll a szél és tudunk egy kicsit fürdeni a híres nizzai tengerparton. Csak napozni tudtunk, én el is aludtam a napon tehát még jobban csoki vagyok mint eddig. 1-2 órát lent voltunk, vártuk hogy elálljon a szél, de nem állt el. A víz szélére le lehetett ülni, és még ott is beterítettek a hatalmas hullámok, úgy hogy én odamentem, és nagyon jó volt! Mindenki barna. Visszafele olyan fagyikat ettünk, amilyeneket el se tudtunk volna képzelni. Volt mindenféle. Levendula, rózsa, ibolya, cola, kaktusz és még sör ízű is. Mi rózsásat,m&m's, és rágógumi ízűt vettünk. Sétálgattunk, fagyiztunk aztán leültünk egy padra, szendvicseket ettünk. Lilla összehaverkodott a galambokkal miközben kis baguette darabokat dobált nekik. Aztán Nizza főterére mentünk, és a híres Galeries Lafayette áruházba. Vettünk néhány dolgot, és megnéztük az illatszer boltot is. Anya a szappanokat meg a parfümöket szagolgatta, én meg kipróbáltam egy csomó mindent, körömlakkot, szempillaspirált, szemfestéket, és a végén tiszta sminkben és parfümöktől illatozva jöttem ki a boltból. Visszamentünk a buszállomásra ahol már várt minket a 100-as busz.
Nizza kis utcáin;


Nizza tengerpartja fölülről. Ott napoztunk valahol mi is :);
Fagyijaink;
Hatalmas hullámokban;

Pálmafa alatt;

Esős nap Monacoban;

Meglepő milyen változó az időjárás itt Monacoban. Egyik nap verő fényes napsütés, másnap meg egész nap eső. Reggeli után esernyőkkel felszerelkezve felmentünk a palotához az Óvárosba (Vieille Ville) Láttuk az őrség váltást is. Kis ajándékokat néztünk, és végül megvettük a J' Monacos pólót. Délutánra nagy esőt jósoltak, hát be is jött. Nem is tudtunk menni sehova olyan szinten zuhogott egész nap. Este a Manderley-ház asszonya filmet néztük a Dunán,majd esti séta a kikötőben. Bepillanthattunk a jachton élők esti életébe. Buli buli hátán, és éjszakai élet ezerrel.


Lili a leanderen;

Föl is vettem a pólót,mert elég hűvös volt:);
________________________________________________________________

2010. augusztus 13., péntek

A mai nap esővel kezdődött de tűzijátékkal végződött.
Délelőtt egy busz vitt fel minket La Turbiebe. Szűk utcák, ablakból kilógó ruha szárítók, nagy vázák mindenhol. Egy tipikus kis hegyi faluban jártunk, az emberek barátságosak voltak, a kilátás a tengerre ismét gyönyörű volt, minden nagyon tetszett. Innen elindultunk a Tete de Chienre (kutyafej), de út közben meg kellett kérdezzünk egy nénit, hogy merre is kell pontosan menni. Rendes volt,elég sokáig elkísért minket,még egy magánterületre is bevitt minket. (ez volt a rövidebb út) Végül kiértünk oda ahonnan már csak egyenesen kellett gyalogolni és ott voltunk a kutyafejen. Közben láttunk egy kis medencés strandot is a hegyoldalban,és persze a hatalmas tengert. Mikor felértünk a kilátás leírhatatlanul szép volt, egész Monacot láttuk, Lilla persze kiment a sziklák szélére ahol alatta a hatalmas szakadék volt, anya meg kapta a szívrohamokat. Nem történt semmi baj,csináltunk sok képet a panorámával aztán elindultunk lefele,felhők közeledtek lehetett látni ahogy mozognak és hogy milyen közel vannak hozzánk. A fél kettes buszt el akartuk érni mert délutánra strandot terveztünk. Megint itthon ebédeltünk, aztán indultunk a tenger partra előtte bementünk a Decathlonba úszószemcsit venni,mert az itteninek elszakadt a pántja...A strandon befeküdtünk Lillával a hullámokba ott a víz szélén,és úgy dobáltak minket összevissza a hatalmas hullámok,hogy a végén alig kaptunk levegőt. A nevetéstől. De, olyan jó volt. Ez után a Carrefourba mentünk bevásárolni. Egy csomó új dolgot láttunk,meg vettünk is. Ma este is kimentünk sétálni,most a tűzijátékot néztük meg. Négy ország versenyez, most az angolok lőtték fel a rakétáikat,mindezt zenére, és így még hatásosabb volt az egész. A végén az összes jacht kürtölt a kikötőben, az emberek tapsoltak, úgy hogy az egész olyan mesés volt.;)

La Turbie;

Monaco fölött;
Cap d'Ail strand;
Tűzijáték;

2010. augusztus 12., csütörtök

A palotától a Casinoig.

Reggeli után elindultunk a Palotához,már egész jól odataláltunk. A városban mindenhol liftekkel és mozgó járdákkal közlekedünk,ezért egy kicsit még szokatlan az egész. A palota előtt őröket láttunk,az egyik rá is fütyült Lillára mert megérintette az ágyút...utána persze már mosolygott. Kipróbáltuk a közeli játszit (Lilla játszott,de már neki is kicsi volt minden) ahol egy sirály elrepült a fejünk felett egy méterrel. Dobáltunk neki baguette darabokat de a kis verebek néha elvették tőle. Utána megnéztük azt a katedrálist ahol II. Albert herceg esküvője lesz jövőre,majd elsétáltunk az Óceonográfiai Múzeum felé. A legjobban a nagyon kis szűk utcák tetszettek tele boltokkal,kávézókkal és éttermekkel. Ebédre pizzát ettünk Imivel,a Pizza Boutiqueból hozták föl a lakásba apával. Délután a Princess Antoinette parkban pingpongoztunk,csocsóztunk és megnéztük a mini golf pályát. Lillával ketten bementünk egy telefon boltba ahol az eladó beszélgetni akart velem (persze először franciául) és én először nem értettem semmit. Aztán mondtam neki angolul hogy Magyarországról jöttem,azt pedig hogy budapesti vagyok már ő találta ki. És megemlítette,hogy előbb nézte az úszó EB-t. Na hát ilyen se volt még.:) Hatkor elindultunk a tenger partra a Cap d'Ail-i strandra. Itt nem volt olyan tiszta a víz mint a Malan de azért itt is tudtunk kicsit búvárkodni. Az esti sétán amire kilenckor indultunk láttuk Monaco esti fényeit,és a Casino teret. Annyira más ott minden,egy teljesen más világot láttunk. Minden második nő a Louis Vuitton táskájával sétálgatott előttünk a hatalmas magassarkú cipőkben és milliókat érő ruhában. Egy hétköznapi autót nem láttunk az összes cabrio,vörös ferrari,rolls royce vagy valami más luxus autó volt. Monaco leggazdagabb szállodájából (Hotel de Paris) sétáltak ki a milliárdosok szebbnél szebb ruhakölteményekben és cipőkben. Benéztünk a hallba és láttuk lelógni a mennyezetről a gyémántból kirakott csillárokat. A Casino is gyönyörűen ki volt világítva,és előtte a szökőkutak is. Nekem eddig a monacoi nyaralásunk alatt ez az este volt a kedvencem.
A palotánál;

Lilla a luxusautókkal;
Casino előtt egy ferrarival;

Forma1-es hajtűkanyar(Karesznak);

Plage Mala;

Negyed kilenc körül keltünk,reggeli,és már indultunk is Eszter kedvenc strandjára a Plage Malara. Busszal mentünk,utána pedig lefele kellett gyalogolni egy kicsit. Már nagyon ki voltunk éhezve a fürdésre,úgy hogy mikor megláttuk a naptól fénylő tengert nagyon örültünk. Itt nem voltak olyan sokan mint Larvotton ezért talán jobb is volt egy picit. A víz átlátszó volt,le lehetett látni az aljára. Sokat búvárkodtunk pipával meg szemüveggel és nagyon sokféle halat láttunk. Kb egész nap a vízben voltunk,nem tudtuk abbahagyni. Beúsztunk itt is egy stéghez ahol megint sikerült egy rózsaszín medúzával találkoznunk. (persze ezt is én vettem észre:D) Ahogy megláttuk azonnal elúsztunk a környékéről.. A tenger fenekén láttunk kövekből kirakva egy smileyt (bár nem mosolygott,egyenes volt a szája) de,aranyos volt. Annyit napoztunk,hogy már csokik vagyunk,viszont ahol leégtünk nem fáj. Visszafele negyed hatkor indultunk,és végig a tenger mellett jöttünk vissza. Gyönyörű volt,látni lehetett ahogy a sziklákat csapkodják a hullámok,kis öblöket és barlangokat is észrevettünk. Függő folyosókon(lépcső) is jöttünk amik a sziklába voltak beleépítve. Két órát így elsétálgattunk a tenger parton mire Monacoba értünk. Eléggé elfáradtunk,de azt hiszem örök élmény marad ez a nap is.
Mala;

Borulunk;

Közeledünk a strandhoz;
:);